Pszichológiai alapfogalmak. Alkalmazott vizsgálódások. Módszertanok. Tanácsadás.

pszichológiai alapfogalmak

Mielőtt bejegyzésemet olvasnátok, szeretném előrebocsájtani, hogy nem pszichológusként írok e témában. Mégis fontosnak érzem, hogy azokat a kapcsolódási és alap kiindulási pontokat megvilágítsam, melyeket a grafológia alkalmaz, mint a pszichológia társtudománya. Habár ezt sokan a mélyebb megismerést mellőzve, vitatják, én mégis fontosnak vélem, hogy bejegyzéseimben ezt a területet is érintsem, a teljesség igénye nélkül.

A pszichológia az emberi lényekhez tartozó, gondolkodással és viselkedéssel foglalkozó tudomány. Keresi a választ a működésünkkel, viselkedésünkkel kapcsolatban.

Feltárja a lelki jelenségek kiváltó okait, törvényszerűségeket, szabályszerűségeket vizsgál, kutatja a viselkedés általános és egyéni jellemzőit, indítékait. Mi grafológusok is munkánk során, pontosan ezt tesszük, az egyén legegyedibb produktumán, vagyis kézírásán keresztül.

Éppen ezét, ha kicsit rálátunk az emberi psziché, agyi és lelki működéseire, azok kölcsönhatására, könnyebben megértjük kézírásunkra gyakorolt jelentőségét, és azt, hogy miként képes a grafológia vizsgálódni. Összefüggéseket feltárni a látható (kézírás) és láthatatlan (lélek, psziché és mentális) világok között. Segítve ezzel, hogy jobban megérthessük saját, és ezáltal mások működését is, hiszen ez elengedhetetlen feltétele, hogy egészségesen kapcsolódhassunk önmagunk és környezetünkhöz egyaránt.

A pszichológia történetének rövid áttekintése, érzékelésre és megfigyelésre alapuló kísérletek

pszichológia

A pszichológia a filozófia része volt, az ókori Görögország első filozófusai foglalkoztak vele először. A filozófiától való elkülönülés Wilhelm Wundt nevéhez kötődik, aki az 1800-as években kezdte el az emberi érzékelésre és megfigyelésre vonatkozó kísérletekre hivatkozva külön említeni a pszichológiát.

Ezután az Egyesült Államok képviselte pszichológia inkább az elméleti szemléletmódot képviselte, mely inkább olyan fogalmakkal foglalkozott, mint a tudat és az én.

Az Európai megközelítés főleg a reáltudomány irányából volt, így a mentális folyamatok, azaz a  érzékelés és a memória vizsgálatát laboratóriumi keretek között, kontrollált vizsgálatokra szorította.

A vizsgálódások széleskörű módszertana, a pszichológia felosztását tették szükségessé.

A fejlődéslélektan, azt vizsgálja, hogy melyek az egyén fejlődési sajátosságai születéstől egészen öregkorig, kapcsolódva a szociálpszichológiához is.

A szociálpszichológia azt vizsgálja, hogy a személyek közötti kapcsolatok, hogyan befolyásolják az emberi viselkedést, illetve viszonyulást.

módszertanok

A személyiség-lélektan az egyének közötti különbségeket vizsgálja, és gyakorlati szempontok szerint törekszik csoportokba sorolni, osztályozni.

A kísérleti pszichológia, laboratóriumi keretek között vagy természetes körülmények során alakítanak ki, jól meghatározott helyzeteket, és a megjelenő hatásokat vizsgálják.

Elérkezve napjainkhoz, csak említés szintjén a ma alkalmazott pszichológia területeitől írok még pár mondatot.

klinikai pszichologia

A klinikai pszichológia

A lelki betegségek feltárásával és gyógyításával, illetve érzelmi és viselkedési problémákkal foglalkozik. Ezt pszichiáter (szakorvosi végzettséggel) elsősorban biológiai szemléletű megközelítéssel teszi. E területen pszichológus is tevékenykedhet (bölcsészkaron szerzett végzettséggel) és elsősorban lelki folyamatokra összpontosítva végzi tevékenységét.

munka és szervezetpszichológia

Munka és szervezetpszichológia

Olyan kérdésekkel foglalkozik, mint munka hatékonyságának növelése, képességek, munka körülmények, emberek, gépek kapcsolata, alkalmasság megállapítása.

pedagógiai pszichológia

Pedagógiai pszichológia

Az általános és középiskolás gyerekek érzelmi, tanulási problémáival, azok feltárásával és javításával foglalkozik. Továbbá a mélyebb szülői, nevelői önismeretet segítve, a jobb kapcsolatteremtési és kommunikáció kialakításában nyújt segítséget.

Az alkalmazott pszichológia újabb területe a Tanácsadás, mely az élet változatos problémáira összpontosít. Olyan segítő kapcsolat, melyben a kliens a tanácsadó segítségével, a személyiségében rejlő képességeket és erőforrásokat használja fel problémái megoldására, egy kielégítőbb, kreatívabb élet érdekében.

A tanácsadói munka több szinten valósulhat meg. Orientáció, konzultáció vagy pszichológiai tanácsadás keretében. Számos fajtája létezik.

A grafológus tanácsadó, az Egyéb tanácsadóként láthat el segítő feladatot, grafológusi végzettséggel.

Ha szeretnél értesítést kapni a további bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevélre.

Feliratkozás a hírlevélre!

Kapcsolódó írásaim

Vélemény, hozzászólás?