Néhány mondatban magamról
Nevem Szabó Magdolna , grafológus tanácsadó vagyok, 1967-ben, Nagyváradon születtem. Útkeresésem során 22 évesen jöttem Magyarországra. Kíváncsi és nyitott természetem lévén, könnyen elsajátítottam néhány szakmát. Csak később tudatosult bennem, hogy mindazt amit addig tanultam, az emberek iránti érdeklődés, a működésük segítése és a gondoskodás iránti igény inspirált. Így lettem előbb szakács, majd élelmezésvezető, ahol az iskolás gyerekek étkeztetéséről gondoskodhattam. Később a gazdasági területen tevékenykedők életében láttam el segítő szerepet könyvelő munkatársként. Az emberek működése, viselkedése, kapcsolatok alakulása volt számomra mindegyik területen a legizgalmasabb megfigyelés. Mindeközben szorgosan „monitoroztam” saját magamat is.Mindig azt tartottam legizgalmasabb kérdésnek, hogy mit miért csinálok, és miért éppen úgy? Egyre inkább érdekelt a személyiség, mint az ember gyakorlati tevékenysége. Azt vettem észre, hogy egyre több önismereti, lélektani könyv landol a könyvespolcomon.
Egy alkalommal egy hirdetésre lettem figyelmes, ami a grafológiával volt kapcsolatos. Mire megtudtam, hogy hogyan függ össze a kézírás a személyiséggel, már az Országos Írásszakértő Intézet grafológus szak hallgatója voltam, ahol 2010-ben államilag elismert emelt szintű grafológus végzettséget szereztem.
Az első grafológusi pozitív megerősítések, azon személyek visszajelzéseiből érkeztek , akik vállalták, hogy kézírásuk általam történő elemzésével hozzájárulnak szakdolgozatom elkészüléséhez. A válaszleveleik, amelyben kifejezték, hogy mennyire hálásak az eddig meg nem fogalmazott felismerésekért, megértették velem, hogy amit megtanultam grafológusként, azt használnom kell az emberek szolgálatára.
Először szűkebb környezetemben, azoknak az ismerősöknek elemeztem kézírásaikat, akik kíváncsisággal fordultak hozzám, hogy vajon mi minden látszik személyiségükről a kézírásukban. Később tovább képeztem magam abból az indíttatásból, hogy ne csak elemzéseket készítsek, de elindulni is segíthessek, mindazoknak, akik önismereti útjukként a grafológiát választják. A kézíráselemzés önfejlesztési módszereit szeretnék megismerni, és alkalmazni személyiségük kibontakoztatásában.
Ma már grafológus tanácsadóként örömmel, és legjobb tudásommal igyekszem támogatni mindazokat, akik megtisztelnek bizalmukkal, hogy együtt elinduljunk, ezen az izgalmas önismereti úton.
Megbízható grafológus
– Szervusz, Padlizsán? Honnan jössz?
– Egy grafológustól. Elvittem neki az írásomat.
– No, és mit gondolsz, tényleg ért hozzá?
– Azt hiszem, igen.
– Miből gondolod?
– Előre kérte a honoráriumot.
És néhány visszajelzés
Tisztelt Magdolna!
Először is köszönöm, hogy kézírásomat kielemezte!
Érdekes és tanulságos volt olvasni a jellemzésem. Mind a „pozitív” mind a „negatív” dolgok jellemzőek rám. Néha mosolyogtatóan, néha meglepően hatottak rám sorai, de úgy érzem, hogy magamra ismertem és, hogy valós dolgokat írt le a személyiségemről. Szeretném még megköszönni segítségét a jövőre nézve. Jellemzése után könnyebben tudom majd korrigálni az esetleges”hibáimat” nehézségeimet. Dolgozni és figyelni fogok azokra a dolgokra, amik a nehézségeket okozzák, és javítani fogok rajtuk.” Erényeimet” pedig próbálom még jobban csiszolni. Még egyszer köszönöm.
Üdvözlettel: Gertrúd
Drága Magdi!
Gyermeki izgalommal olvastam a rólam írt elemzést.
Szerintem minden emberben felmerül ilyenkor a kérdés,- vajon mit tud meg rólam egy „idegen”? A negatív dolgaim sokasodnak-e, vagy a pozitív? Úgy látom, valós kép tükröződik az írásomban, s nyugalommal tölt el, mert valóban „ilyen vagyok”!
Köszönöm Andi
Kedves Magdi!
Szeretném megköszönni, hogy elkészítette grafológiai elemzésemet.
Mint ahogy írta, én is úgy gondolom, elengedhetetlen, hogy tisztában legyünk önmagunk értékeivel és hibáival. Ezekkel valamilyen szinten tisztában is vagyunk, mégis mikor elénk teszik ezt a „tükröt”, elgondolkodunk. Ez vagyok én?! Igen ez vagyok én! Még egyszer köszönöm, hogy feltárta előttem, a mélyebben meghúzódó összefüggéseket. Szembenézve, lehetőséget teremthetek személyiségem kibontakoztatására, és ez által, kapcsolataim tudatos alakítására is.
Köszönöm: Edit
szentkiralyiszabomagdolna@grafoselfie.hu
+36302829479